Szia!

Gulyás Zsolt vagyok, az eCommerce Revolution Bt. társalapítója, 2012 óta foglalkozunk e-kereskedelemmel, az évek során több mint egy tucat webáruházat futtattunk fel a nulláról, több tízezer csomagot juttattunk sikeresen célba.

Ennélfogva őszintén hisszük, hogy pontosan tudjuk, hogy mire van ma, 2018-ban szüksége egy hazai webáruháznak. Mindemellett imádjuk az újdonságokat, főleg ha azok bizonyítottan remekül megállják a helyüket gyakorlatban is.

2018 januárjában értékesítettük a teljes B2C eCommerce portfóliónkat, hogy minden erőforrásunkat a B2B piac felé fordíthassuk. Ennek eredményeképpen megalkottuk az első zászlóshajó termékünket, a SmartUpsellt, melynek segítségével már a hazai webáruházak is képesek vásárlás utáni egykattintásos upsell ajánlatok megjelenítésére, ezzel egyfajta webáruház-értékésítési tölcsér hibridet létrehozva.

Köszönöm a figyelmedet, azonban úgy gondolom, hogy ennyi elég is rólunk, most foglalkozzunk inkább azzal, ami igazán lényeges, mégpedig a webáruházaddal, ezen a ponton mindössze egyetlen tanáccsal tudok szolgálni számodra, ha e-kereskedő vagy, akkor ne fecsérelj el mostantól egyetlen potenciális post-purchase upsell eladást sem és állítsd csatasorba mielőbb a SmartUpsellt (mielőtt a konkurenciád tenné…)

Baráti üdvözlettel,

Gulyás Zsolt
CEO
eCommerce Revolution Bt.